Csökkenő versenyre, stagnáló díjakra számíthatnak az autósok
Rossz helyen és rosszkor keresgél, aki október 30-án
valamelyik országos napilapból szeretné megtudni, pontosan milyen
tarifákkal készültek a biztosítók az idei kötelező
gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányra.
A kgfb-piac évekkel ezelőtt elindított liberalizálása ugyanis idén
újabb állomásához ért: a biztosítóknak most már nem kell
újságmellékletekben, együtt közzétenniük díjaikat, elég a pénzügyi
felügyelet, vagyis októbertől a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Magyar
Biztosítók Szövetsége (Mabisz) és a saját internetes oldalaikon
megjelentetniük tarifáikat. Az új díjakat sem október végén, hanem a
hatálybalépés előtt minimum hatvan nappal kell közzétenni, amely a
januártól hatályos tarifák esetében november 2. (A biztosítók persze
előbb is nyilvánosságra hozhatnák januártól élő új díjaikat, ám a
szolgáltatók közötti verseny miatt nem valószínű, hogy bármelyik piaci
szereplő előbb felfedné lapjait.)
A sokak számára még újdonságot jelentő rendszer valójában január
elseje óta működik, azóta a biztosítók évente nemcsak egyszer, hanem
bármikor módosíthatnak kgfb-díjaikon – azzal a megkötéssel, hogy akivel
már leszerződtek, annak a tarifáján egy évig nem változtathatnak. (Év
eleje óta a kötelezővel foglalkozó 15 biztosító közel ötven új díjat
hirdetett meg.) A szabad díjhirdetés magyarázata az, hogy 2010 óta a
kgfb biztosítási évfordulója nem a naptári évhez igazodik, hanem az autó
megvásárlásától, forgalomba helyezésétől számított 365 napig él a
szerződés.
Aki az elmúlt három évben autót vett (vagy például motort), annak
most nincs dolga, a többieknek viszont még január elsejével fordul a
kötelezőjük, így ha át akarnak szerződni egy másik biztosítóhoz, vagy
ugyanannál a cégnél kötnének új, kedvezőbb kötelezőt, a szokott módon
kell eljárniuk. A meglévő biztosítást december elsejéig lehet
felmondani, s ebben az esetben az új szerződést az év végéig kell
megkötni. Az év végi kampány jelentősége 2010 óta folyamatosan csökken, a
többség biztosítási évfordulója azonban még mindig a naptárhoz
igazodik.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
szerint még a hazai járművek 55-60 százaléka érintett, vagyis több mint
kétmillió szerződőnek lesz lehetősége az év végén kgfb-t váltani. A
Mabisz adatai szerint ezen belül a több mint 2,5 millió
személygépkocsival rendelkező magánszemély 69 százalékát, 1,78 millió
autóst érint az egy hét múlva induló kampány. Az érintettek számával
együtt csökken a novemberi-decemberi időszak súlya is, az elmúlt három
évben egyre kevesebben váltottak biztosítót az őszi kampány során. Papp
Lajos, a FBAMSZ elnöke arra számít, hogy idén 300 ezren válthatnak
biztosítót, míg további 140-170 ezren köthetik újra szerződésüket a már
meglévő szolgáltatójuknál – ez összességében csaknem a fele az egy évvel
korábbinak.
A visszaesés másik oka, hogy – a korábbi folyamatos csökkenése után –
idén néhány százalékkal emelkedhet kgfb átlagdíja – legalábbis az
FBAMSZ-nál erre számítanak. Utóbbival nem értenek egyet a PBA
Biztosítási Alkusz Kft.-nél. Vass Gábor szakmai vezető szerint minden
évben elhangzik, hogy már nem lehet tovább csökkenteni a díjakat, ám
mégis akad több olyan piaci szereplő, amely kedvezőbb tarifákkal
használja ki ezt az időszakot új ügyfelek megszerzésére. Az alkuszcégnél
úgy gondolják, az idei kampányban további öt százalékkal
mérséklődhetnek az átlagdíjak.
Tavaly az átlagos autós a pénzügyi felügyelet adatai szerint korábbi
díjának harmadát spórolhatta meg az átkötéssel. A PBA szerint idén
csökken majd ez az arány, ugyanis az év során a biztosítók fokozatosan,
szinte egyforma mértékben emelték díjaikat. A 2012-es kampányidőszakban
újrakötött biztosítások átlagdíja 17 868 forint volt, ez idén 17 ezer
forintig csökkenhet. Ám mivel most már nem lehet annyit megspórolni egy
új szerződéssel, mint korábban, így az alkuszcégnél is a váltók számának
csökkenését várják. Várakozásuk szerint idén félmillióan szerződhetnek
újra.